Bemutatkozás

Miután a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán diplomát szereztem elnyertem a John Marshall Ösztöndíjat, így egy teljes tanévet (1990/91) tölthettem el az Amerikai Egyesült Államokban, New Jersey államban, a Rutgers Egyetem Jogi Karán, Newark városban. Az ösztöndíj mellett lehetőségem volt bírósági tárgyalásokon részt venni, többek között figyelemmel kísérhettem egyes tárgyalások előkészítését is. Konferencián vettem részt, ahol előadtam, majd az amerikai és magyar alkotmány emberi jogi aspektusairól készült dolgozattal zártam le ezt a nagyszerű időszakot.

Visszatérve Magyarországra a Debreceni Ügyvédi Kamara tagja lettem 1991 évben és egyéni ügyvédként tevékenykedtem. Az első irodám Hajdúböszörményben volt 20 km-re Debrecentől. A székhelyemet 1994. évben áthelyeztem Debrecenbe, és folyamatosan fenntartok egy alirodát is Egyeken, ami 60 km-re van Debrecentől.

2017. február hónapban egyszemélyes ügyvédi irodát alapítottam.

Elsődlegesen vállalkozásokat és más szervezeteket képviselek állandó és eseti megbízásokban. Emellett magánszemélyek különböző jogi természetű ügyeiben is vállalok jogi tanácsadást, iratszerkesztést, valamint jogi képviseletet peren kívüli és peres eljárásban főleg polgári joggal kapcsolatos ügyekben.

Az ügyvédi irodám Debrecen központjában a Csapó utca és Liszt Ferenc utca kereszteződésétől számított 50 méteren belül található egy társasház első emeleti szintjén. A három iroda helyiséget és ügyfélvárót magában foglaló ügyvédi iroda igényes környezetet biztosít a nyugodt és alapos munkavégzésre.

Ügyfeleim részére angol nyelven is állok rendelkezésre és külkereskedelmi szakjogászi végzettséggel is rendelkezem.

Szakterület

Társasági és gazdasági jog

  • gazdasági társaságok alapítása
  • társasági szerződések módosítása
  • gazdasági társaságok átalakulása, megszüntetése
  • vállalkozások peren kívüli és peres képviselete
  • tanácsadás és szerződések elkészítése a kereskedelemmel, a szolgáltatásokkal, a megbízásokkal stb. kapcsolatosan

Szerzői jog és iparjogvédelem

  • védjegyoltalommal, mintaoltalommal, szabadalommal és más joggal
  • kapcsolatos eljárásokban kérelmek elkészítése és benyújtása,
  • képviselet ellátása a nemzeti, a közösségi és a nemzetközi eljárásokban
  • felhasználási, használati szerződések készítése

Civiljog

  • egyesületek, alapítványok nyilvántartásba vétele során jogi képviselet ellátása
  • alapító okiratok elkészítése és módosítása
  • civil szervezetek megszüntetése

Ingatlanjog

  • ingatlanokkal kapcsolatos szerződések elkészítése (adásvételi-, csere-ajándékozási szerződés, társasházi alapító okirat elkészítése)
  • társasházak alapítása, alapító okiratok módosítása

Munkajog

  • munkaviszony létesítésére és megszüntetésére irányuló okiratok szerkesztése
  • munkajogi tanácsadás munkavállalók és munkáltatók részére
  • képviselet munkaügyi perekben

Közbeszerzési jog

  • képviselet ellátása közbeszerzési eljárásokban

Büntető jog

Munkatárs

Dr. Oláh István Attila
Dr. Oláh Ügyvédi iroda vezetője, ügyvéd

Szakterület: polgári jog
Elérhetőség: +36309437207
E-mail: drolahugyved@t-online.hu


Dr. Oláh Dávid István alkalmazott ügyvéd

Szakterület: büntetőjog
Elérhetőség: +36309658750
E-mail: drolahugyved@t-online.hu

Kapcsolat

Küldje el üzenetét  nekünk






 

Felhívom figyelmét, hogy ezen az internetes honlapon elérhető tartalmak, információk nem minősülnek jogi, vagy egyéb tanácsadásnak, sem ajánlattételnek, sem pedig ajánlattételre történő felhívásnak. A honlap kizárólag azt a célt szolgálja, hogy bemutassam ügyvédi irodánkat, és arról általános jellegű információval szolgáljak. A teljes honlap a Magyar Ügyvédi Kamara Elnökségének az ügyvédi honlap tartalmáról szóló 2/2001 (IX. 3.) számú állásfoglalását figyelembe véve készült.
Ezt a honlapot Dr. Oláh István a Debreceni Ügyvédi Kamarában bejegyzett ügyvéd tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a www.magyarugyvedikamara.hu honlapon találhatóak.